Gyászhír

Gyászhír

Tisztelt Elnökség!

Tisztelt Tagunk!

Kedves Barátaink!

 

Mély fájdalommal és megrendüléssel búcsúzunk a Gazdálkodási és Tudományos Társaságok Szövetsége elnökétől, Valenta Lászlótól.

Nehéz a megfelelő szavakat találni ezekben a szomorú, szívet facsaró időszakban. Egy olyan embert vesztettünk el, aki minden körülmények között pozitívan gondolkodott, a nehéz helyzetekben a megoldásra törekedett. Egy olyan Embert, egy olyan igaz Barátot, akire mindig, minden körülmények között lehetett számítani és egy olyan Elnököt, aki szívén viselte a Szövetség dolgait, aki számos más elfoglaltsága mellett, igyekezett mindig ott lenni minden rendezvényen, minden társasági eseményen.

2011-től töltötte be a Szövetség elnöki tisztségét. Az elmúlt több mint 10 év alatt folyamatosan arra törekedett, hogy minél több emberhez, minél több fórumon jusson el a Szövetség munkája.

Életútja, szakmai pályafutása kimagasló volt. Mélyen hívő emberként rendkívül fontos volt számára a családja. Páratlan könyvszeretetben élt, amit misem bizonyít jobban, hogy beszédjeit, beszélgetéseit mindig egy-egy odaillő idézettel egészített ki.

Akárhol járt, régmúlt történeteivel, bölcsességével még színesebbé, még magasztosabbá tette a hangulatot.

Munkájára hivatásként tekintett. Munkatársai, vezetői, beosztottjai mindig számíthattak Rá.

Kedves Barátaim, mi most ettől az Embertől búcsúzunk, tőled Elnök Úr!

Isten Veled!

 

„Jézus mondja: Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz én bennem, ha meghal is él; és aki él, és hisz én bennem, az nem hal meg soha.” – Jézus ajándéka a benne vetett hit által az örök élet, amely felett nincs hatalma a halálnak. /János evangéliuma 11. rész 25-26. vers/

 

 

  Szabó Sándor                                                                    dr. Gyarmati Annamária 

      főtitkár