Az interjú az alábbi linken érhető el:
A Trump-adminisztráció tervezett gazdaság- és kereskedelempolitikai lépései – várható globális és hazai gazdasági hatások
Ajánljuk figyelmükbe a Magyar Közgazdasági Társaság Nemzetközi Gazdaság, valamint Európai Uniós Szakosztálya szervezésében, 2025. február 4-én (kedden) 16.00 órától, az MKT közösségi terében (ELTE ÁJK, Budapest V. ker., Kecskeméti utca 10-12., IV. emelet 403.) és az MKT YouTube-csatornáján megrendezésre kerülő, “A Trump-adminisztráció tervezett gazdaság- és kereskedelempolitikai lépései – várható globális és hazai gazdasági hatások” című szakmai kerekasztal-beszélgetést, amelynek élő eseményére vannak még szabad helyek.
A rendezvény bevezető előadását Balás Péter ny. nagykövet, Magyarország WTO mellé rendelt állandó képviseletének korábbi vezetője, az Európai Bizottság Kereskedelmi Főigazgatóságának volt helyettes vezetője tartja. Felkért hozzászólók: Szilágyi Katalin, az OGResearch budapesti irodájának vezetője; Becsey Zsolt, a Károli Gáspár Református Egyetem Társadalomtudományok és Nemzetközi Tanulmányok Intézetének intézetvezető-helyettese, volt európai parlamenti képviselő, az MKT Európai Uniós Szakosztályának alelnöke és Simon Gábor, Magyarország Washingtoni Nagykövetségének külgazdasági attaséja (online).
A beszélgetést Galambos Tamás, az MKT Nemzetközi Gazdaság Szakosztályának elnöke, a GTTSZ főtitkárhelyettese moderálja.
A rendezvényt élőben streamelik az MKT YouTube-csatornáján.
A rendezvényen a személyes részvétel a terem befogadóképességére tekintettel előzetes regisztrációhoz kötött. Kérjük az érdeklődőket, hogy a részvételi szándékukat szíveskedjenek előzetesen jelezni az mkt@mkt.hu címen. Jelentkezéseket csak a terem kapacitásáig tudnak fogadni!
“Jövőnk a jövőben” pályaorientációs konferencia
2025. február 4-5-én, végzős diákok részére, a Gazdálkodási és Tudományos Társaságok Szövetsége Drón Tagozata szervezésében, “Jövőnk a jövőben” címmel pályaorientációs konferenciát rendez a Gábor Dénes Egyetemen.
Iskolánként max. 20 diák részvétele lehetséges. A résztvevők számára mellékelve egy kitöltendő teszt Gábor Dénesről, a nyitó programban 3 nyertes lesz kisorsolva a helyes választ beküldők között. Amennyiben részt vennének a rendezvényen, kérjük, hogy 2025. január 29-ig szíveskedjenek megküldeni a résztvevő diákok és kísérőjük névsorát az
info.dronetagozat@gmail.com e-mail címre.
“Új cafeteria és HR megoldások a versenyképesség növelésért”
Ajánljuk figyelmükbe Azuzlet.hu Bt. szervezésében, 2025. január 24-én (pénteken), a Continental Hotel Budapestben (Budapest VII., Dohány u. 42-44.) megrendezésre kerülő, “Új cafeteria és HR megoldások a versenyképesség növeléséhez” című konferenciát.
A konferencia teljes programja és az online beküldendő jelentkezési adatlap az alábbi linken érhető el: https://azuzlet.hu/uj-
A GTTSZ partnerei és tagjai számára a szervező a részvételi díjból 15%-os kedvezményt nyújt! A kedvezmény érvényesítéséhez szükséges “GTTSZ” kódot kérjük jelentkezéskor a nevük mellett tüntessék fel!
“Üzlet és technológia – Mit keresnek a magyarok a világűrben?”
A Magyar Polgári Együttműködés Egyesület (MPEE) a Gazdálkodási és Tudományos Társaságok Szövetsége (GTTSZ) szakmai közreműködésével
2025. január 16-án (csütörtökön) 18.00 órától szervezi meg a Korunk kihívásai sorozat következő eseményét, melynek címe: Üzlet és technológia – Mit keresnek a magyarok a világűrben?
Köszöntőt mond: Győri Enikő elnök, MPEE
Nyitó előadás: Ferencz Orsolya űrkutatásért felelős miniszteri biztos
Kerekasztal-beszélgetés
Résztvevők: Ferencz Orsolya (űrkutatásért felelős miniszteri biztos), Kovács Levente (rektor, Óbudai Egyetem), Bartóki-Gönczy Balázs (intézetvezető, Világűrjog és Politika Kutatóintézet, Nemzeti Közszolgálati Egyetem), Kiglics Gábor (ügyvezető igazgató, eCon Engineering Kft.).
Moderátor: Kristóf Péter (elnökségi tag, MPEE)
Korreferátorok:
Horváth Bianka (UniSpace programigazgató, Nemzeti Közszolgálati Egyetem),
Bódis László (innovációért felelős helyettes államtitkár, Kulturális és Innovációs Minisztérium)
A rendezvény helyszíne: Óbudai Egyetem, Pauli Konferenciaterem (F09 terem) Budapest III. ker., Bécsi út 96/b.
A személyes részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött. Kérjük, hogy részvételi szándékukat szíveskedjenek legkésőbb 2025. január 14-ig jelezni
a https://forms.gle/
Szeretettel várjuk a rendezvényen!
Kedves Tagjaink, Tisztségviselőink, Tagozatvezetőink, Előadóink, Támogatóink és Együttműködő Partnereink!
Idén is megrendeztünk számos sikeres konferenciát, illetve tovább bővítettük együttműködéseinket, melyekről folyamatosan beszámolunk www.gttsz.hu web- és Facebook-oldalunkon.
Bízunk benne, hogy Szövetségünk a 2025. esztendőben is gazdagítani fogja hazánkat szakmai konferenciáival és kutató munkáival.A közelgő ünnepekre tekintettel, Áldott Karácsonyt, jó egészséget és Sikerekben Gazdag Új Évet kívánunk Szövetségünk valamennyi tagjának,tisztségviselőjének,
az együttműködő, adományozó és támogató szervezetek vezetőinek és munkatársainak, valamennyi barátunknak!Ünnepi jókívánságokkal:
Dr. Horváth Bianka elnök és Dr. Tóth Gergely főtitkár
Együttműködési megállapodást kötött a GTTSZ és Körmend Város Önkormányzata
Együttműködési megállapodást kötött a GTTSZ és a GDE
Informatika ünnepe GTTSZ – BMSZC rendezvény
A Gazdálkodási és Tudományos Társaságok Szövetsége a Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából, a Budapesti Műszaki Szakképzési Centrummal közös rendezvényt tart, melyre tisztelettel meghívjuk.
Megnyitót tart: Dr. Tóth Gergely főiskolai tanár, a GTTSZ főtitkára
A rendezvény előadói: Dr. habil. Abonyi János, a Pannon Egyetem rektora, MTA doktora, Dr. Pokó Diána AI. és LL.M szakjogász, a GTTSZ főtitkárhelyettese, Balogh Péter, a GTTSZ Kibertér és Mesterséges Intelligencia Tagozatának vezetője és Vaczkó Dániel doktorandusz, tanársegéd a Neumann János Egyetemen
A rendezvény helyszíne: Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum (Budapest XIV., Várna utca 23.)
A rendezvényen a személyes részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött. Kérjük, hogy részvételi szándékukat szíveskedjenek legkésőbb 2024. november 21-ig jelezni a
https://forms.gle/HJ8D7UrdRB85eBsG9 linken.
Meghívó letöltése
“Mesterséges intelligencia – Fenntarthatóság – Versenyképesség”
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Tudományos Tanácsa és a Gazdálkodási és Tudományos Társaságok Szövetsége (GTTSZ) 2024. november 26-án (kedden) 10.00 órától, “Mesterséges intelligencia – Fenntarthatóság – Versenyképesség” címmel szervez szakmai konferenciát, melyre tisztelettel meghívjuk.
A konferencián megnyitót tart: Dr. Bakai Kristóf Péter, a NAV Tudományos Tanácsa (TT) elnöke.
Köszöntő beszédet mond: Charaf Hassan, a BME rektora.
A rendezvény előadói: Vágujhelyi Ferenc államtitkár, a NAV elnöke, Dr. habil. Horváth Bianka Ph.D., az MNB elnöki főtanácsadója, a GTTSZ elnöke, Prof. Dr. Kovács Árpád, a miniszterelnök Stratégiai Tanácsadó Testületének tagja, a GTTSZ elnökhelyettese, Prof. Dr. Báger Gusztáv, az MNB elnöki főtanácsadója, a GTTSZ elnökhelyettese, Dr. Lovászy László Ph.D., a Miniszterelnökség miniszteri főtanácsadója, a GTTSZ elnökhelyettese és Dr. Magyar Gábor, a NAV Mesterséges Intelligencia Munkacsoport (MIMCS) elnöke.
Zárszót mond: Dr. Bakai Kristóf Péter
A konferencia helyszíne: Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Konferenciaterem (Budapest XI., Egry József u. 20-22. “A” épület földszint)
A személyes részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött. Kérjük, hogy részvételi szándékukat szíveskedjenek legkésőbb 2024. november 20-ig jelezni a https://forms.gle/
Meghívó megtekintése