MEGHÍVÓ – „Zavaros? Bölcs és nagy volt a Duna”

MEGHÍVÓ – „Zavaros? Bölcs és nagy volt a Duna”

Öt éve, hogy elfogadásra került az Európai Uniónak a Duna Régióval foglalkozó stratégiája. Bár EU-s léptékben a fél évtized nem tűnik hosszúnak, mi mégis elérkezettnek láttuk az időt arra, hogy olyan kérdésekre keressük a választ, mint:

  • Mennyire váltotta be a magyar EU elnökség alatt elfogadott Duna Régió Stratégia a hozzá fűzött reményeket?
  • Mi újat hozott a Duna menti országok együttműködésében a Stratégia? Mik az eredmények?
  • Milyenek a tapasztalatok a magyar prioritások (pl. vízminőség) végrehajtása területén?
  • Egyáltalán és nem utolsósorban: hol a helyünk, mint társadalmi szereplőknek ebben a folyamatban?

Ilyen és ezekhez hasonlatos kérdésekre keressük a választ a Nemzetközi Duna Naphoz kapcsolódó szemináriumunkon előadóink segítségével:

Joó István,
az EU Duna Régió Stratégiája végrehajtásáért felelős miniszteri biztos,
a Stratégia megvalósítása során elért eredményekről szól;

Dr. Rácz Sándor,
a TESZ megyei elnökeként a folyó szerepéről beszél
egy Duna-menti város (Győr) szemszögéből és

Dr. Perger László,
az egyik magyar prioritásterület, a vízminőség kérdésének koordinátoraként beszél munkájáról.

Tájékoztató hangzik még el a 2016. november elején Pozsonyban megrendezésre kerülő nemzetközi Duna Fórumhoz kapcsolódó civil társadalmi programról, részvételünk lehetőségeiről.
Az előadásokat követően eszmecserére kerül sor, melyben számítunk a résztvevők kérdéseire, véleményére, javaslataira.
Terveink szerint a rendezvényen elhangzottak figyelembe vételével javaslatokat teszünk arra, hogyan lehet erősíteni a társadalmi részvételt a Duna Régió Stratégia megvalósításában.

A „ZAVAROS? BÖLCS ÉS NAGY VOLT A DUNA”
címmel megrendezésre kerülő szemináriumunkon
örömmel vennénk részvételét.

Időpontja:
2016. június 30. (csütörtök) 10.30-13.00 óra

Helyszíne:
Civilek Háza, 1132 Budapest, Váci út 50.
(a Lehel téri piaccal szemben, legközelebbi metrómegálló: Lehel tér, M3)

Szemináriumunk egyben a 2017-ben Budapesten megrendezésre kerülő nemzetközi Duna Fórum társadalmi előkészítését is szolgálja.
A rendezvényt szerény kínálással zárjuk. A részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött.

Jelentkezési cím:

Gazdálkodási és Tudományos Társaságok Szövetsége
1012 Budapest I., Logodi u. 22-24. Tel/Fax: 201-8737
e-mail: gttsz@gttsz.hu

Jelentkezési határidő:
2016. június 28.

Részvételére számítva üdvözlik a szervezők:

 

Barabás Miklós                                            Molnár György                                                Dr. Tóth János
Európa Ház/Danubiana Hálózat              Társadalmi Egyesülések                                 Gazdálkodási és Tudományos
Társaságok Szövetsége                              Országos Szövetség                                       Társaságok Szövetsége

 

junius-30-i-konferencia-1   junius-30-i-konferencia-2

Az előadásokról készült felvételek a letöltés menüpont alatt tekinthetők meg.

 

Leave a reply